top of page
Keresés

Te mennyit vársz magadtól? - A határhúzásról szuperérzékeny szemmel



Az az érzésem, sokan vagyunk, akik többet követelünk meg saját magunktól, mint amennyi egészséges lenne. A sok burnout sztori, amit lehet hallani, vagy amikbe bele-bele csúszunk mi magunk is kicsit, vagy nagyon, számomra azt mutatja, sokan nem tudjuk hol vannak a határaink… Vagy ha tudjuk is, figyelmen kívül hagyjuk őket.


Határhúzás


Nálunk a határhúzás témája különösen sokszor feljön amióta gyerekünk van. Én sokszor nagyon szeretném családilag húzni őket és megtartani, a kedvesem nem igazán.

Bár ez is kétélű dolog, hisz nem mindenhol vesszük észre, hogy határokra lenne szükségük és persze sokszor észrevétlenül húzunk meg egyet-egyet.


Meggyőződésem azonban, hogy személyes belső határok nélkül hajlamosak vagyunk szétcsúszni, vagy épp túlterhelni magunkat. Amúgy nem csak személy szerint, hanem családilag is...


Az egészséges határok


Amikor azt mondom határ, mi jut eszedbe először?


Van, akinek az, hogy korlátozni akarja valami és beszorítani valahova. Ezek mások által szabott határok lehetnek, azt hiszem, melyek nem egyeznek a személyes elképzeléseinkkel.


Én azonban most a belső határokról gondolkodom. Nekem erről a határ szóról védelem jut eszembe. Számomra az egészséges határok meghúzása azt jelenti, hogy kint tudok tartani olyan dolgokat, magamtól távol, amik nem segítenek, vagy akár ártanak nekem. Mondhatjuk úgy is: szelektálom a világot a saját magam által húzott választóvonalakkal.


A határaimmal magam óvom és csupa pozitív dolgot társítok a gondolat mellé, mint például: biztonság, személyes tér, önelfogadás, kiteljesedés.


Ezért akármi legyen is az oka annak, amikor túltolom a dolgaim és túlfárasztom magam, a gyógymódja, azt hiszem, sokszor az lehet, ha el tudom fogadni magam olyannak, amilyen vagyok. Elfogadni és szeretni. ❤️


Szuperérzékeny személyiség, kevés energiával - ez vagyok én


Az elmúlt években be kellett látnom, hogy szuperérzékeny emberként, meg úgy egyáltalán önmagamként, kevesebbet cselekvő energiát tudok beletenni a világba, mint mások körülöttem.


Ezt nem könnyű elfogadni. Mert én miért nem tudok annyit, mint ők? Ha nekik megy, nekem is tudnom kéne, nem??


Hát nem. Tényleg nem. Nekem ebből ennyim van, másból meg több mint másoknak. Nem akarok nagy közhelyeket puffogtatni, de tényleg mind mások vagyunk. Én éppen ilyen.


Az is igaz rám egyébként, hogy valószínűleg akármennyit is bírnék, mindig sokkal több tervem és ötletem lenne, amit még-még-még megvalósítanék. Ezért arra jutottam, hogy valószínűleg ez nem csak annak a kérdése, hogy mennyit teszek, hanem a jó, tudatos határhúzásé is.


És hogy mit tanácsolok magamnak, hogy megbékéljek a helyzettel? Valami ilyesmit:


  • Csinálj annyit, amennyit bírsz tönkremenés, lebetegedés és kiégés nélkül. Ez persze minding mást jelent. Helyzettől, energiaszinttől, egészségi állapottól, sok mindentől függ. Egy viszont biztosan állandóan fontos: vedd észre a jeleket, amikor ideje megpihenni!


  • Fogadd el, hogy ez így van jól! Annyi csodás dolgot csinálsz! Elég vagy és eleget teszel! Komolyan gondolom!


  • Keresd meg, alkosd meg, tanuld meg a saját határaid! És ne félj felismerni, amikor tévedsz vagy amikor változol és át kell rajzolnod a térképet!


  • Szeresd magad épp annyi energiával amennyid most van! Gondoskodj magadról! Ki tudja, milyen rejtett tartalékokat találsz a lelkedben, ha nem meríted le magad olyan sokszor...

  • Gondolj bele, mi mindenért tudsz hálás lenni ebben a pillanatban tiszta szívből? ... Nem rossz, ugye?


  • Légy kedves és megértő, magaddal. Egyikünknek sem könnyű. Tudom, hogy neked sem az.



Elfogadni és szeretni magunkat...


Nem tudom, te hogy nőttél fel, de az én gyerekkoromban nem erről szólt a narratíva.


A világ azonban nagyot fordult azóta. Ma, aki nyitott rá, azt megtalálja az üzenet, hogy szeretni és elfogadni magunkat talán az első és legfontosabb lépés, amit tehetünk azért, hogy ez a világ mindannyiunk számára jobb hely legyen.


A feladat szép, de nem egyszerű. Számomra biztosan nem. De keresgélek, gondolkodom, tanulok. Haladok vele...



Köszönöm, hogy itt vagy és elolvastad a gondolataim! Remélem elindított egy segítő gondolatot benned is!


Te mit tanácsolnál magadnak hasonló helyzetben?


Nóra



Fontos! Ez a poszt nem kíván semmilyen pszichológia tanácsot adni senkinek semmiről. Nem vagyok pszichológus, sem egyéb képzett szakember. Csak a személyes tapasztalataim osztom meg, hangosan gondolkodva az élet dolgairól.



Tetszett a bejegyzés? Kövess az Instagramon és a Facebookon, ahol nap mint nap hasonló témákról beszélgetünk! :)












Comments


bottom of page